Iskolánkról

Kolozsvár legrégibb és legrangosabb tanintézete, az unitarizmus központi intézménye évszázadokon át. Alapítása szorosan kapcsolódik az önálló Erdélyi Fejedelemség megalakulásához és a reformációhoz. A karok és rendek 1556-ban és 1557-ben ismételten kérték az Erdélyt kiskorú fia nevében kormányzó Izabella királynét, hogy a megürült kolostorokban alapítson felsőbb iskolákat. Az 1557. június 1–10. között tartott tordai országgyűlésen született meg a végleges határozat, melynek értelmében Kolozsvárt a domonkosok, Vásárhelyen a ferencesek, Váradon pedig a mindszentek kolostorában iskola létesült. A kolozsvári iskola a királynétől rögtön évi 100 forint segélyt is kapott, s épületének rendbetételét a város vállalta magára. Ez a gótikus kolostorépület ma is áll az Óvárban, később a Ferenc-rendieknek adott otthont, most a Zenelíceum működik benne. Az újonnan létesült iskola vezetésével Dávid Ferenc városi plébánost bízzák meg. Dávid az erdélyi reformációvezető szelleme. Ekkor még lutheránus hitű, de rövidesen átveszi a kálvinista hittételeket (1564—1567), majd megalkotja saját felekezetét, az európai reformáció legradikálisabb ágazatát, az egyistenhívő antitrinitarizmust vagy mai nevén unitarizmust. Úgyhogy az iskola – és az egész város is – követte lelki vezetője hitét, s 1568 táján unitárius szelleművé vált.

Az iskola működését fejedelmi adományok biztosították: János Zsigmond 1562 szeptemberében kelt alapítólevelében a kolozsvári dézsma negyedét az iskola fenntartására rendeli, s, ezt az adományt Báthory István (1571), Báthory Kristóf (1576) és Bethlen Gábor (1626) fejedelmek is megerősítik.

A több mint egy évszázadon át az óvári kolostorépületben működő iskola belső életéről nem sok adat maradt fenn. Az Európa-szerte elterjedt protestáns humanista iskolák rendszerét követte, hiszen tanárainak nagy része a németországi protestáns egyetemeken szerezte diplomáját. Az intézet vezetője a rektor volt, mellette lektorok és végzős diákok (kollaborátorok) oktattak. Nyolc osztályban folyt a képzés, mely főleg a latin nyelv és a klasszikus kultúra elsajátítását, a filozófia és a teológia megismerését célozta. A XVI. század végén már európai rangú tudósok és reformátorok találkozóhelye az iskola

1579-től a Báthory István alapította jezsuita iskola, majd egyetem a reformációval ellentétes barokk szellemiségnek is otthont teremtett Kolozsvárt. A XVI. század állandó felekezeti villongásai, a fejedelmek váltakozása nem kedvezett egyik iskolának sem. A tanulmányok rendje állandósult, a tanári kar viszont gyorsan cserélődött. Az 1690-es Leopoldi diploma Erdélyt tényelegesen is a Habsburgok fennhatósága alá juttatta, s ezek igyekeztek a katolikusok épületeit visszaszerezni, így 1693 októberében az Unitárius Kollégiumot kiutasítják az óvári kolostorépületből. A Főtér nyugati során húzódnak meg, a plébániaházzal szomszédos három épületet próbálják iskolává alakítani. Ekkor a főtéri templom és plébániaépület is János Zsigmond adományából az unitáriusoké volt. Alighogy elkészültek a megfelelő átépítésekkel, 1697. május 6-án az egész városra kiterjedő tűzvész pusztított, s az unitárius iskolát is tönkretette. Ekkor Kolozsvári Dimién Pál rektort Hollandiába küldik, ahol egy év alatt 17 ezer forintot gyűjt össze, ami elegendő az újjáépítéshez. 1703-tól kezdve a tanítást a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc zavarja, meg ismételten. A Habsburg-győzelem urán a katolikusok 1716-ban visszafoglalják a főtéri templomot, majd 1718-ban az iskolaépületeket is elveszik.

A tanítás 1718 őszétől a Belső Magyar utcában folyik tovább a Huszár-féle ház hat helyiségében. Ezt toldozzák, bővítik 1801-ig, amikor elkezdik Ledér József tervei szerint annak a kései barokk-klasszicista kétemeletes saroképületnek a felhúzását, amely ma a Victor Babeş Iskolacsoporté. Az 1806-ban befejezett kapuzaton már ott állott a felirat: MUSIS ÉT VIRTUTIBUS (A múzsáknak és erényeknek). A XIX. század valamennyi neves unitárius személyisége itt tanult a polihisztor Brassaitól kezdve Szentiváni Mihály és Kriza János költőkön, Jakab Elek és Kőváry László történészeken, Berde Áron természettudóson át Gyallay Domokos íróig. Itt működött a teológia is. Az 1887-ben hozzácsatolt szomszédos házzal együtt 55 helyisége volt, mikor 1901-ben kiürítették.

1901 szeptemberére ugyanis felépült a templomon alul a kollégium mai, Pákei Lajos tervezte eklektikus épülete, a város azóta is legimpozánsabb iskolája. Az 1850 óta főgimnáziumi ranggal működő nyolcosztályos tanintézetnek ekkoriban átlag 400 diákja s 25 tanára van, 200 személyes az intemátusa. Itt helyezkedik el a Teológiai Akadémia és a püspöki iroda is. A már 1834-től működő Olvasó Társaság, majd önképzőkör ekkor veszi fel Kriza János nevét, kéziratos hetilapja a Remény. A tanári kar kiemelkedő alakja az iskolatörténész Gál Kelemen igazgató, Barabás Ábel, Kiss Ernő és Borbély István irodalomtörténészek, Kelemen Lajos történettudós, Nyiredi Géza botanikus. Az első világháború után a kötelezővé tett román tantervek szerint nagyjából továbbra is unitárius felekezeti jelleggel folyt a tanítás. Sikerült az iskola nyilvános jellegét megőrizni.

Lényeges változást a második világháború utáni kommunista rendszer hozott: a tanügyi reformmal 1948 augusztusában állami kezelésbe vette az iskolát l-es számú Magyar Fiú-középiskola elnevezéssel. Az intézet állami tantervek szerint kitűnő tanárokkal működött, a városvezető iskolája maradt az 1950-es évek végéig. 1949-ben megindult az esti oktatás, 1954-ben az intézet neve 7-es számú Középiskola lett. 1957-ben megünnepelték fennállásának 400. évfordulóját, ekkor kapta a Brassai Sámuel Középiskola nevet. 1957–1960 között a magyarországi forradalmat követő tisztogatások, koncepciós perek nyomán több rangos tanárt kényszerítettek más pályára. 1962-ben helyeznek az iskolába négy estis román osztályt, s 1963-tól román aligazgatója is van a tagozatnak. 1962-től német tannyelvű osztályok is működnek a Brassaiban. 1963-ban betiltják a Brassai név használatát, s csak 1970-ben engedélyezik újra államtanácsi határozattal Az 1960-as évek vége, 1970-es évek eleje fellendülést hozott. Szép hagyományok indultak: Fiatal Szívvel diákfolyóirat (1967), Brassai-hét, Brassai-kupa (1970), alapítványok, díjak létesültek.

Az 1977-es hírhedt Ceauşescu-féle iskolareform áldozata lett a Brassai is: műszaki jellegű ipari líceummá alakították. Ez sok tehetséges diák távozását vonta maga után. 1975-ben átirányították a német tagozatot a Coşbuc Líceumba, s 1985 őszétől kezdve a nappali tagozaton román tannyelvű osztályokat indítottak. Mivel a központi hatóságok egyre csökkentették a magyar tannyelvű líceumi osztályok számát, a román osztályok diákjainak jó része magyar volt. Rövidesen az iskolán belül minden magyar feliratot letiltottak, a régi érettségi tablókat is leszedették. A falakat idézetekkel, jelmondatokkal aggatták tele.

Az 1989-es változások után, az 1990. január 19-i felterjesztés nyomán a közel 2500 diákot számláló iskolakombinátból a nappali tagozatos román tannyelvű osztályok (kivéve a magyar tagozatra átiratkozó diákokat) átköltöztek az újonnan létesült Avram lancu Líceumba. Ettől fogva újra visszaállt az iskola magyar jellege. Csak az esti tagozaton maradtak román osztályok. 1990 óta iskolánk elméleti líceumként működik három nappali és két esti tagozattal. A nappalin jelenleg két sor elemi, két sor gimnáziumi és három sor líceumi osztály működik. Az 1990-es évek folyamán — főleg holland segítségnek köszönhetően - az iskola bútorzata megújult, sikerült egy tantermet informatikai laboratóriummá átalakítani. 1992 ben újra aszfaltozták az udvart, 1993-ban felújították a tornatermet, 1997-ben a színpados dísztermet. Ebben az évben a Brassai-hét keretében ünnepelte az iskola fennállásának 440., Brassai születésének, illetve halálának kerek évfordulóját.

Az iskola életében újdonságnak számított 1993-tól az Unitárius Teológiai Líceum osztályainak a beindítása. Ezek az egyház szellemi irányításával működnek, s minden szempontból vállalják és ápolják az egyház, valamint a kollégium hagyományait. Ez az osztálysor eleinte betagolódott a Brassaiba, 1997-től azonban fokozatosan önállósult. E folyamat még hangsúlyozottabbá vált 1999 júniusa óta, amikor kormányrendelettel az Unitárius Egyház visszakapta az iskola épülete feletti tulajdonjogot. Az újjáalakult tanintézet 2003. november 12-én felvette János Zsigmond egykori alapító fejedelem nevét, 2004-re pedig nyolcosztályossá bővült. Azóta magániskolaként kiépült az elemi tagozata is.

Az egyház 2000 őszén nagy építkezésbe kezdett: a hátsó épületszárnyon tetőtérbeépítéssel diákbentlakást alakíttatott ki, 2001. szeptember 13-án került sor ennek felavatására. Rövidesen megkezdték a homlokzati szárny tetőtérbeépítését, mely még csak részben készült el. 2002-től az egyház évente visszaigényel néhány tantermet s más helyiséget a Brassaitól, s ezzel egyre lehetetlenebb helyzetbe hozza az ott folyó oktató-nevelő munkát. Az egyház kérésére a Megyei Tanfelügyelőség tervbe vette az esti tagozat megszüntetését, s a még meglévő, kimenő estis osztályokat 2006 őszén egy Monostor úti iskolaépületbe helyezte. 2007 őszén a román tannyelvű estis osztályokat szervezetileg is átcsatolták a George Bariţiu Nemzeti Kollégiumhoz, az egyetlen végzős magyar osztály is oda járt, de a Brassaihoz tartozott. Ezzel tanév végén megszűnt iskolánk nagy múltú esti tagozata. 2010 őszén, a folyamatos terem visszaigénylések miatt, az iskola működése veszélyben forgott, amit végül úgy sikerült megoldani, hogy a szomszédos épületbe, a szintén az Unitárius Egyház tulajdonába visszakerült Ókollégium épületébe költözött négy líceumi osztályunk. 2011 nyara folyamán az iskola teljesen átköltözött ebbe az épületbe, így a diákok és a tanáraik az új lakhelyen kezdhették el a 2011-2012-es tanévet.

„Tíz évtizedet élt, tíz tudományt művelt, tíz nyelvet beszélt”. Röviden így lehet jellemezni Brassai Sámuelnek az életét, akire már kortársai is annyira feltekintettek, hogy még életében az „utolsó erdélyi polihisztornak” nevezték. Hosszú életének csodálatos vonása, hogy hat évtizeden át, az 1830-as évektől az 1890-es évekig tényleges szereplője maradt a szellemi életnek, nyomon tudta követni az érdeklődésébe vágó valamennyi tudományág alakulását.

Máig is tisztázatlan születési ideje. 1797-től 1800-ig több variáns is található a lexikonokban. Apja, Brassai Welmes Sámuel, torockószentgyörgyi unitárius iskolamester, később torockói pap. Anyja, kissolymosi Koncz Gergely torockószentgyörgyi unitárius pap leánya, Krisztina. Ősei apai ágon szászok voltak (Brassóból származtak, erre utal a családneve is), de ő csak egy nyolcadrésznyire tartja magát szásznak.

Első tanítója édesapja volt, aki fiát sajátos módszereivel vezette be a műveltség világába. Olvastatta, ha hibázott, kikerestette a szótárból, könyvből a helyes megoldást. Vagyis megtanította tanulni, rávezette a tanulás örömére. Ezek után íratta csak be torockószentgyörgyi iskolába, majd a kolozsvári Unitárius Kollégiumba, amelynek történetével sorsa ezután összefonódik. Az abszolutóriumot csak 21 évesen teszi le, mivel az 1816-os éhínség miatt hazavitték és csak két éves kihagyással került vissza a Kollégium diákjai közé.

Tanulmányai befejezése után Erdély legelőkelőbb főúri családjainál volt leánynevelő. Közben nemcsak nevelőként kezdett ismertté válni, hanem tehetséges fiatal tudósként is. Ennek köszönhette, hogy őt kérik fel a kolozsvári kaszinó tagjai a tervbe vett néplap szerkesztésére. A Vasárnapi Újság 1834. április 6-án megindul, s 1848-as megszűnéséig Brassai szerkeszti (s többnyire írja is). Célkitűzése a köznép felemelése, s ehhez a reformkor eszméinek közérthető magyarázatát, terjesztését társítja. E hetilap Brassait egész Erdély nevelőjévé teszi.

Munkásságára felfigyelve 1837-ban az Unitárius Kollégium tanárának választják, bár ez több szempontból is rendhagyó volt. Eddig minden tanárt külföldi tanulmányok után méltattak katedrára. Brassai esetében ezt részben azért is engedték el, mert ekkoriban szinte lehetetlen volt Bécsből megszerezni az útlevelet. Eddig csak felszentelt papokat választottak tanárrá, ezúttal Brassaira bízták, hogy majd jelentkezzék felszentelésre, s ő ennek soha sem tett eleget. Őt választották a történelem-földrajz tanszékre, aki még az iskolai záróvizsgát sem tette le történelemből, s erre bizonyára többen emlékeztek. A választáskor valaki be is kiáltotta a véleményét: „Ex omnibus aliquid, ex totó nihil" (Mindenből valamit, az egészből semmit). A diákság nagy örömmel fogadta a kinevezést, és fáklyás menettel köszöntötte az újdonsült oktatót.

A beiktatással Brassai életének legtevékenyebb és legtermékenyebb évtizede kezdődik. Brassai mint tanár, könyvtárnok majd igazgató új szellemet hoz a kollégium falai közé, s utóbb megreformálja az egész unitárius tanügyet. Elveti az addigi merev, tekintélyen alapu¬ló, szónokias oktatást. Tanítványaihoz barátilag közeledik, s óráin inkább beszélget, kérdve rávezeti őket a tudásra. Mindig a tanultakból indul ki, s diákjaival jegyzeteket készíttet, rámutat a tanultak gyakorlati vonatkozásaira. Óra végén előbb egy jobb, majd egy gyengébb tanulóval összefoglaltatja a lecke lényegét, a hibákat másokkal javíttatja. A tanulók jegyzeteit időnként beszedi, aláhúzza hibákat. Az igyekvők már órán elsajátítják az anyagot, a gyengékkel viszont egyszerűen nem törődik. Bár eleinte latin volt a tanítási nyelv, földrajz- és történelemórákon magyarul is megszólalt. Támogatta a magyar nyelvű önképzőköri munkát, melynek eredményeként 1839-ben megindult a Remény zsebkönyvek sorozata.

1841-ben ki is dolgozta ezeknek az elveknek az alapján (módszertani jelszava: „Keveset, jól és lassan”) az új tantervet, mely szerint az iskola három tagozatot foglalna magába. Az első három osztály a „hungarica" elnevezést viselné, ez az eleminek felel meg, itt csak magyarul folyna az oktatás, a harmadikban vezetné be tantárgyként a németet. A második tagozat öt osztálya a „philologica" jelzőt viselné. Itt a latin volna a főtárgy, de a magyar nyelvre alapozva tanítanák, s így sokkal hamarabb elsajátítható lenne. Mellette tanítanának németet, hazai és világföldrajzot, mértant, fizikát, kevés ókori történelmet valamint mitológiát. A bölcseleti tanfolyamot Brassai csak háromévesre tervezte. Mint tantárgyat a latint teljesen mellőzte volna. A teológiai órák számát napi egyben állapítaná meg, s a négy fő tárgy a matematika-fizika, a hazai és világtörténelem, a filozófia valamint a statisztika lenne. Az eddigi magoltatás helyett az értelmes tanulást helyezi előtérbe. Éppen ezért szükségesnek véli a magyar tanítási nyelvet minden szinten. Az új tanterv érvényre juttatásához és a színvonal emeléséhez föltétlenül szükség volt megfelelő magyar nyelvű tankönyvekre. Brassai még tanárrá választása előtt megírt legelső kötete is tankönyv lett: Bevezetés a világ, föld és státusok esmeretébe (Kolozsvár, 1834). Most megindítja tankönyv-sorozatát, a Kék könyvtárat. Ennek 1842 és 1867 között tizennégy száma jelent meg, többségüket Brassai írta.

Az 1848-as márciusi események hatására Kolozsváron is megalakul a nemzetőrség, melynek tagja lesz Brassai is, beválasztják az újjászervezett városi képviselőtestületbe. A tanévet már májusban berekesztik. November 17-én, mikor Úrban császári tábornok csapataival bevonul Kolozsvárra, Brassai letartóztatásától félve elmenekül a városból. Hosszas bujdosás után 1851-től Pesten telepszik le, s ott egy előkelő magánintézet tanára lesz. Kolozsvárra csak 1859-ben kerül vissza a kollégium tanáraként. Ugyanebben az évben a frissen megalakult Erdélyi Múzeum Egylet a természeti tár őréül választja Brassait, ezennel pedig fokozatosan ide tevődik át tevékenységi területe is. 1861-ben igazgatónak választják, ekkor kezdi átalakítani a Mikó-kertet botanikus kertté.

Munkája elismeréséül 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választja, majd a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem matematika professzorának is kinevezik, a későbbiekben pedig rektornak, majd dékánnak is megválasztják.

1897-ben országos szinten ünneplik születésének 100. évfordulóját, maga a császár is üdvözlő üzenetet küld neki. Csupán pár nappal éli túl évfordulóját, június 24-én átadja lelkét a Mindenhatónak. Végrendeletében egész vagyonát az Unitárius Kollégiumnak adományozza, az újonnan felépült kollégiumi épület így részben az ő hagyatéka, Berde Mózes mellett. A Házsongárdi temetőbe helyezik örök nyugalomra, ahol a Pákey Lajos tervezte síremléket 1910-ben avatták fel.

Brassai Sámuel szellemi hagyatéka, példája, tanítása számos általánosítható tanulságot nyújthat a ma embere, így a ma tanára és a ma diákja számára is.

Brassai Sámuel földi maradványait 1897. június 26-án délután kísérik ki az unitárius templomból a Házsongárdi temetőbe. Nem csak egy közel százéves tudóst temetnek, hanem az egész 19. századi erdélyi tudományos világ utolsó képviselőjét, az utolsó polihisztort.

A gyászbeszédekből, megemlékezésekből, Kőváry László még az évben közzétett könyvéből kitűnik, hogy Brassaiban az egyik első erdélyi lapszerkesztőt, az Unitárius Kollégium földrajz, történelem, matematika-fizika szakos tanárát, igazgatóját, felügyelő gondnokát, a magyar nyelvű közoktatás úttörőjét, tankönyvírót, a pedagógiai módszertan megújítóját, tájaink egyik első közgazdászát, statisztikusát, a nyelvtudomány és az összehasonlító irodalom úttörőjét, a filozófus-esztétát és jeles botanikust, hangszeren is játszó zenetudóst temették. S ezeken kívül felemlegethették mint 1848-as nemzetőrt, a Múzeum-Egylet első igazgatóját, majd alelnökét, az egyetem dékánját és rektorát, az akadémia legrégebbi, már tiszteletbeli tagját.

Még tán a koszorúk sem fonnyadtak el a síron, amikor július 9-én az egyetem akkori rektora, a bonchidai születésű Farkas Lajos jogtörténész professzor megbeszélést hívott össze, melyen Brassai emlékének megörökítéséről tárgyaltak. Mindnyájan egyetértettek, hogy közadakozásból kell méltó síremléket emelni Brassainak, s ezért elhatározták egy országos bizottság szervezését. Összesen 89-en vállalták a tagságot. A bizottság élén négyen elnököltek: gróf Esterházy Kálmán, az EME elnöke, Ferencz József unitárius püspök, Farkas Lajos egyetemi rektor és Gyulai Pál, az MTA igazgató tagja. A titkári tisztséget Boros György teológiai tanár, a pénztárosit Merza Lajos EMKE-pénztárnok vállalta. Hogy ez a bizottság működőképes legyen, ahhoz egy intézőbizottságot alakítottak, amely Farkas elnökből, Boros György titkárból és Merza pénztárosból állt. Az ő munkájuk lett a pénzgyűjtés. Évente gyűjtőívek százait küldték szét, s azokra apránként érkeztek az adományok. Az első adományt 1898-ban Duka Tivadar orientalista küldte Londonból, a legnagyobb adományt az Unitárius Egyház tette ezer korona értékben, a legnagyobb hozzájárulás viszont a báró Bánffy Zoltánné védnökségével rendezett 1904-es koncertből származott, közel 1200 korona. 1908 nyarára érte el a tőke a 13 ezer koronát, amit az Unitárius Egyháznál letétbe helyeztek, s ezután kezdhettek a síremlék-tervezéshez.

Brassait 1897-ben Bölöni Farkas Sándor és Berde Mózsa síremléke közé temették, itt nem volt megfelelő a hely emlékmű állítására. Ezért a város díszsírhelyet ajánlott fel, s így esett a választás a temető legfelső pontjára, szembe a főúttal. A tervezésre Pákei Lajos főmérnök vállalkozott, aki már korábban felvázolt egy görög templom-előcsarnokban álló szarkofágos síremléket, de erre nem gyűlt elegendő pénz. Úgyhogy egyszerűbb tervet kellett kidolgoznia, amelyet a bizottság 1910. január 27-i ülésén elfogadott. Ez három lépcsős emelkedés alatti kriptából áll, fölötte két méteres négyzetes kőtömb áll „BRASSAI SÁMUEL / 1800–1897” felirattal. Ezen négy dór és jón stílust kombináló, egyetlen tömbből kifaragott oszlop nyugszik, melyekre dór párkányzatú piramis-tető támaszkodik. Az egész emlékmű magassága 6,65 méter. Az oszlopok között talapzaton áll Brassai másfélszeres életnagyságú bronz mellszobra, melyet Veress Zoltánné Kozma Erzsi művésznő mintázott meg, s a Hungária öntödében kiviteleztek. A szobor talapzatán a Brassairól elnevezett növény levélmintáját felhasználó, Knauer József műlakatos készítette vörösréz-koszorú volt (már több évtizede ellopták). A szobor mögötti szienit-lapra vésték e feliratot:

„a százzal haladónak”

a nemzeti kegyelet

1910

Itt a „száz” századot jelent, minthogy Brassai hibáztatta ezt a ma elterjedt szóalakot. Az emlékművet három oldalról szintén görög stílusú áttört díszkorlát határolja. A kriptát az Antonio Gurisatti cég építette, a kőfaragó munkálatokat Gerstenbrein Tamás cége végezte.

A síremlék-bizottság 1910. április 29-én kiemeltette Brassai érckoporsóját eredeti sírhelyéről, s Boros György imája mellett áthelyezték az épülő emlékműbe. Az ünnepélyes felavatást 1910. október 2-ára, vasárnap délelőtt 11 órára tűzték ki. A felavatáson az unitáriusoké mellett kivonult a református és a római katolikus tanintézet diáksága is tanári kísérettel, az egyetem szintén több professzorral és diákkal képviseltette magát.

A szép őszi időben az ünnepély a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Farkas Lajos bizottsági elnök mondott ünnepi beszédet, melyben számos latin idézettel alátámasztva Brassai egyszerűségét és őszinteségét emelte ki, rámutatva, hogy mindenben az általánosat kereste. Ő volt az erdélyiség megtestesítője. A következő szónok, Boros György a síremlék-bizottság jelentését olvasta fel a gyűjtés és kivitelezés adataival. Ezt követően Szvacsina Géza polgármester Kolozsvár városa nevében vette át a síremléket e szavakkal: „Átveszem, mint nemzeti ereklyét. Minden kis részében a nemzeti kegyelet nyer kifejezést. Átveszem, mint a város közkincsét, melynek értékét és becsét nagy fiának, Brassai Sámuelnek halhatatlan érdemei alkotják”.

Az első koszorút az Unitárius Egyház nevében Ferencz József püspök helyezte a sírra beszéd kíséretében. Utána a Magyar Tudományos Akadémia, a Ferenc József Tudományegyetem, az egyetem Matematikai és Természettudományi Kara, a Magyar Királyi Természettudományi Társulat, az Erdélyi Múzeum-Egylet, az Erdélyi Irodalmi Társaság, az Unitárius Kollégium és a Római Katolikus Főgimnázium képviselője helyezte el koszorúját. Több személy és intézmény táviratilag jelezte tisztelgését.

Száz éve a Házsongárdi Panteon díszeként áll a régi sírkert legmagasabb pontján aránylag épségben a monumentális síremlék. Brassai egyháza, iskolája, az élete színteréül szolgáló város feladata az emlékmű megőrzése a következő századokra is.

Az összeállítás Gaal György, iskolánk egykori magyar szakos tanárának írásai alapján készült el.